|
- Lady! Még egy pohár Colát kérek! -mondta Oroszlán, miközben a legújabb Révülő Petyik című újságot olvasta.
Oroszlán, egy vállig érő fekete hajú lány, aki mint általában minden lány odáig van Gergőért. Természetesen, róla keres cikket, hátha valami újat tud meg Gergőről.
A vendéglőben homályos fény honolt. Mert ugye néhány gyertya fénye nem ad túl sok fényt. De így volt hangulatos, mert ha már a Gyökérszint egyik eldugott helyén van elrejtve a fogadó, akkor ne keltsen nagy feltűnést. De ha már itt tartunk elárulom nektek, hogy ez a Mágikus Tekercs, ahol mindig történik valami. Ide jönnek a menekülök általában, akik a 10 Jurta Szövetségének haragja elől menekül.
- Tessék. Írjam a számlához? –kérdezte Lady Gwendolin Moon, a csapos, a fogadó, és egyben könyvtár házigazdája. Hosszú vörös hajában előfordul a fekete tincs. Bőre fehér, mint a fal, de aki az Ősök jurtájában tanult annál ez szinte kötelező. Segítőállata a búbos banka a pulton tollászkodott. Különös egy állat volt ez!
- Természetesen. Most nem állok valami jól anyagilag. De egy megbízatás miatt vagyok itt Gwendolin…
Ekkor kivágódott az ajtó, és egy oroszlán jelent meg. Nagyon borzas kis jószág, mi tagadás. Nagyon zilált volt, sokat rohanhatott.
- Mi hír oroszlán? –kérdezte Oroszlán.
- Jön valaki. Egy sason ül, és barna ruhát visel.
Pár perc múlva kitárult a fogadó ajtaja, és egy hosszú barna hajú, és barna szemű lány lépett be. Egy hosszú barna ruhát viselt, hátán egy jól megtömött táska. Mögötte egy szirti sas röpült be az ajtón, és egy madaraknak kitett hintára leült.
- Oroszlán! De jó hogy látlak! –kiáltotta az ismeretlen lány, és megölelte Oroszlánt.
- Csillag, én is nagyon örülök neked, de ne szoríts agyon! –mondta oroszlán.
- Mit keresel te itt?
- Egy megbízás miatt jöttem. De ahogy látlak téged, te is valami hasonló miatt jöttél.
- Eltaláltad! –mosolygott Csillag.- Akkor te vagy az egyik utitársam a 4 közül. Te tudod mit kell majd megtalálnunk?
- Én nem, de azt látom, hogy lányokban nem lesz hiány az úton. –mondta egy fiú, aki épp az emeletről jött le. Barna haja hullámos, vállig érő. Egy drapp színű nadrágot, és egy sötétkék színű köntöst viselt. Segítőállata az oroszlán rögtön utána ment a lépcsőn. – Bemutatkozom. A nevem Oroszlán, és a Varázslók Jurtájában tanulok.
- Elnézést, de én is Oroszlán vagyok, de én viszont a Sámánok Jurtájába járok. –mondta Oroszlán(y).
- Na és a te ki vagy? –kérdezte Oroszlán Csillagtól.
- Én Csillag vagyok, és még egyik jurtának sem vagyok a tagja. De boszorkánynak készülök. De ha már itt tartunk, még mindig nincs itt 2 ember. Sietnünk kéne, mert nem leszek időben ébren!
Mind a 3 révülő leült a pulthoz, és beszélgettek minden féléről. Fél óra elteltével kinyílt az ajtó és egy hosszú szőke hajú lány lépett be. Barna kabátot viselt, és egy farmernadrágot. Háta mögött egy sólyom repült be, és leült Csillag sasa mellett.
- Szia Elanor!- üdvözli őt Oroszlán(y). – Had mutassam be Oroszlánt, ő a Varázslók Jurtájában tanul. És gondolom Csillagot nem kell bemutatnom.
- Tehát itt vagytok majdnem mind. –mondta hirtelen Lady Gwendolin Moon. - Akkor elmondom miért kellett ide eljönnötök. Az 1700-as években a révülők találtak egy nyakláncot. De a nyaklánc nagyon nagyhatalommal bírt, ezért az akkori Hetek elzárták, és egy állattal őriztették a budavári labirintusban. De ez a nyaklánc a 2. világháború alatt eltűnt. A vadászok, és más varázstudók mindenhol keresték, de nem találták sehol. Most találtak egy nyomot, és az egy álomlényhez vezet, aki az én fogadómba szállt meg. De nem tudom, ki lehet az, mert nem látszik ezen a helyen, de itt nagyon sok eldugott rész van. Ezért kérnélek titeket: Keressétek meg a nyakláncot, és a tolvajt, mert ha nem lesz meg, és rossz kezekbe kerül, abból óriásik bajok lehetnek. De most már késő van. Szerintem mindenki menjen a Valóságban, vagy maradjon itt a fogadóba és kutasson. Írisz, biztos hamarosan megjön, mert ő az utolsó kutató. De nekem mennem kell. Viszlát! – és a Lady, mintha a föld nyelte volna el, eltűnt.
- Hát akkor szerintem, menjen mindenki haza, és este találkozunk.- mondta Csillag. Mindenki elköszönt egymástól, és elindultak haza. De azt nem vették észre, hogy egy fura figura kihallgatta őket. Egy kis sapka volt rajta, és egy fekete esőkabát. Kicsi lény lehetett, mert a lába nem ért le a földre. Volt nála egy zsák, ami izgett-mozgott, de egy hang se jött ki belőle. Pedig akik oda be volt zárva visítottak, karmoltak, meg mindent csináltak, ami kitellett belőlük, de így se sikerült kijutniuk.
- Hiába próbálkozol Írisz!- mondta halkan az esőkabátos.- Itt nem hall senki, mert a te jó kis bűbájostoroddal elbájoltam a zsákot. Reménytelen, hogy te innen kijuss. De hamarosan… ki leszel innen a drágalátos hiúzoddal együtt eresztve, de abból nem lesz köszönet!
A kis alak fölkapta a zsákot, és levitte a pincébe, ahol a fogadó szobái voltak. Ott a legelrejtettebb kis szobába bedobta a zsákot, és mosolygott egy nagyot.
- Már nem sokáig kell várnod, és mindent elfelejtesz erről a világról, és te is egy hétköznapi éber leszel! Utánad jönnek a Hetek, és utána eljön a révülők számára a pokol! – és egy gonosz kacaj zengte be az egész szobát.
Mikor újra este lett a Világfán, a 4 révülő tanonc megjelent megint a Mágikus Tekercsben, de most mindenki időben odaért. De Írisz még mindig nem került elő. (Mi persze tudjuk miért…)
- Mi lehet vele? –kérdezte aggódva Csillag. –Ha nem akart volna jönni a kutatásra, akkor szól, de Timi mindig kalandvágyó volt… Vagyis Írisz! Nem bírom megszokni, hogy így kell hívnom… Csak nehogy a végén megint Csillagnak szólítsam!
- Szerintem lehet megijedt, és inkább nem jött el. –szólalt meg Oroszlán.
- Jaj, Csillag! Ne izgulj! Biztos valami fontos oka lehetett, hogy nincs itt…-próbálta volna végigmondani Oroszlán(y), amit akart de nem tudta, mert Lady Gwendolin beleszólt:
- Nem! Írisz már előbb itt volt, mint ti.
- De akkor miért nem szóltál?
- Mert nem kérdeztétek! Ő már itt volt egy órával előbb, azért mert segíteni kellett Vajákos Pirinek egy nagyon nehéz álom megfejtésében. És épp itt fejtették meg. Neki is elmondtam a történetet, és mikor meghallgatta, akkor lement a pincébe, elhelyezkedni a szobájában. Azóta nem láttam. Szerintem nézzük meg! A 813-mas szobában helyezkedett el Keszivel. Nagyon szereti azt a szobát… -mondta volna végig Gwendolin, de nem tudta, mert a kis csapat elindult le a pincébe. Az ébenfa csigalépcső nyekergett a sok gyerek súlya alatt, mert nem szokta meg, hogy egyszerre 4-en rohannak rajta lefelé. Nagy keresés indult a 813-mas szoba után, de sehol semmi.
- Persze, hogy nem találjátok, mert ezt a szobát maga Írisz készítette, és mivel tudjátok nagyon magányos típus, ezért a fogadó legmélyébe rejtette el.
Hát mindenki elindul Moon kisasszonyt követve, míg egy hatalmas ébenfát nem találtak.
- Na és mi most itt mit keresünk? –kérdezte Elanor. –Itt csak egy haldokló ébenfa van!
- Nem egészen…- mondta a Lady, és előrántotta bűbájostorát. -Alakváltás! –és a bűbájostort a keze felé irányította, és látszott rajta hogy nagyon erősen gondol valamire. A bűbájostorból hirtelen egy szürke színű csóva száguldott ki egyenesen Gwendolin kezére. A lány fájdalmában felkiáltott, mert az alakváltás nem valami nagyon édes varázslat! De csak akkor következett a java! A Lady keze kezdett elváltozni, miközben a szürke varázslat a keze körüli utat tette meg. A kéz pedig egyre jobban egy… hiúzéra!
- Végre! –nézett Gwen a kezére. Most már tényleg teljesen olyan volt a keze, mint egy hiúzé. Megkaparta a fát, és ekkor egy ajtó rajzolódott ki. – Ez nem csak egy haldokló fa. Ez Írisz szobája!
- De hogy fér el benne? –kérdezte Oroszlán, és bement a szobába.
- Könnyen. –mondta Oroszlán(y), mikor belépett az óriási szobákra lett figyelmes. Csak utána vették észre a nagy rendetlenséget, és a vért…
- Mi történt itt? Írisz, Írisz! –kiáltozott sírva Csillag. Nagyon jó unokatestvér volt, mert Íriszre úgy tekintett, mintha a saját húga lenne.
- Nincs itt Csillag. –horgasztotta le fejét Oroszlán(y). –Valami történt itt. Nem tudjuk mi, de rá fogunk jönni!- de ekkor zajra lettek figyelmesek.
- Mindenki a hátam mögé! –kiáltotta halkan Oroszlán. –Jobba, ha én megyek elől! Én edzettebb vagyok mint ti, nekem volt már volt részem álomcsatákban. –és mindenki sorba állt Oroszlán mögé. Lassan közeledtek befelé a szobába, ahonnan a zajok eredtek.
- A hálószobából jön! -mondta Csillag.
- Csssssss! –hallatszott egyszerre.
Egyre beljebb értek, és már Oroszlán ki tudta venni kik állnak a szobában. Két lány volt, meg egy ló. Vagyis pontosítsunk! Két elf lány és egy egyszervú. Nézelődtek, és kerestek valamit. Hirtelen Oroszlán előugrott a rejtekhelyről és előrántotta bűbájostorát.
- Mit kerestek itt? –kérdezte.
- Mi is kérdezhetnénk ugyan ezt. –mondta az egyik elf. –De elmondom: Megbízatásunk van. Elküldtek ide minket, hogy keressük meg a nyakláncot, de mikor ide nyargalunk Kamillán egyszer csak meghaljuk, hogy valaki sikít. De már későn érkeztünk. Eltűnt az a valaki, és nem tudjuk hova. Azt tudjuk, hogy lány volt.
- És miért higgyünk nektek? Akár ti is lehetetek azok, akik Íriszt elrejtettétek valahova, és most eljátsszátok, hogy nem tudjátok, hol van! –mondta feldúltan Oroszlán.
- Igazat mondanak. Van egy másik csapat aki segít nektek megtalálni a nyakláncot. Had mutassam be nektek őket. –mondta Gwen. – Ő itt Eloyn. –fogta meg a vállát a beszélő tündérnek. Fehér fölsőt viselt, és egy fekete farmert. Szép sárga szárnyai voltak. – Ő pedig Viola.- itt a teljesen lilába öltözött lányra nézett.- Jaj, és hogy ki ne hagyjam Kamillát, az egyszarvút.
Ezután az egész csapat bemutatkozott egymásnak, és elkezdtek beszélgetni a bűnesetről, mert az már biztos volt, hogy Írisz nem azért ment el, mert megijedt, hanem mert valamit tudhatott, amit nem kéne tudnia…
- Annyit tudunk, hogy itt nagy harc volt. Nekem az a hipotézisem, hogy Írisz bejött a szobájába, és itt már várt rá valaki. -mondta Oroszlán.
- Igazad lehet. És mikor bejött Írisz, akkor az a valaki egy alkalmas pillanatban el akarta fogni Íriszt, de a lány észrevette. Utána egy nagy csata volt itt, de szerintem Írisz menekült. Biztos nem volt a közelében a bűbájostor…- fejezte volna be Oroszlán(y), ha Oroszlán hagyta volna.
- Oké-oké! –mondta Oroszlán, mert már mindenki tudta, hogy Oroszlán(y) mire gondol. – Figyeljetek! Van egy ötletem! 2 csapatra oszlunk! Lady, itt van még Vajákos Piri?
- Igen. –feleli a hölgy.
- Rendben. Akkor Lady, Oroszlán(y), Csillag, és Viola menjenek megkeresni Vajákos Pirit. Eolyn, Elanor, és én meg keresünk tovább, hátha találunk valamit. Szerintem a ló maradjon itt, hátha hasznát vesszük.
- De… -kezd bele Elanor.
- Mi de? Neked van jobb ötleted? Mert ha nincs, akkor vágjunk bele!
Oroszlán(y)ék elindultak Vajákos Piri szobája felé. Nagyon reménykedtek, hogy nem ment még el, mert nem lenne valami jó, ha akkor ment volna el, mikor a legnagyobb szükség van rá. Még időben érkeztek. Piri néne épp egy varázslat segítségével pakolta tele bűbájos kofferét, amiben az álomfejtéshez fontos eszközöket tartotta.
- Piri néne! Segítsen nekünk! Írisz eltűnt! –mondta kétségbeesetten Oroszlán(y).
- Akkor ezért volt az az álom!
- Milyen álmom? –kérdezte Csillag.
- Nem emlékszem pontosan… De valami bajt jósolt Íriszre. Nagy veszélyt. Nagyon nagyot. Az élete forog kockán.
- Akkor gyorsan kell cselekednünk! Nincs valami utalás arra, hogy milyen veszély vár rá? – kérdezte Viola.
- De… Egy kis alakot látott. Egy nagyon kicsi kis valamit. Azt nem tudta kivenni mit.
- És még valami érdekes?
- Hát,... egy labirintusban volt...
A másik csapat nagy kutatásba kezdett. Kutattak nyomok után, de egy csomó időbe tellett, míg találtak egy olyan dolgot, ami nyomnak látszott. De nem csak látszott! Az is volt!
- Nézzétek! –szólalt meg Elanor. Egy képre mutatott. A kép egy lányt ábrázolt. Íriszt. Ha háttér teljesen fekete volt, a lány szemében könnyek ültek, az arcán félelem ült. Össze volt kuporodva a kép szélén, és a képen remegett.
- Ez meg mit jelent? –kérdezte Eolyn.
- Nézd meg te magad! –mondta Elanor, és elhúzta a tükröt. A kép mögött egy ébredés ajtaja volt.
- Akkor itt távozhatott Írisz és az elrablója! –mondta Oroszlán, de hirtelen elkezdett égni a haja.
- Á! –ugrott hátrébb Elanor.
- Nyugi! –csillapította le Oroszlán. –Ez csak egy boszorkánytűz. Tudod, ez egy varázs, ami segítségével üzenünk egymásnak! Na azt üzeni Oroszlán(y), hogy Vajákos Piritől annyit tudtak meg, hogy Írisz egy apró emberkével álmodott, és hogy volt benne labirintus. Meg hogy nagy veszélyben van. Azt mondta, hogy bármit is találtunk, várjuk meg őket.
De egyszer csak egy kéz nyúlt elő, az ébredés ajtajából, és magával rán totta Oroszlánt, és magával rántotta a mélybe.
Nagyon sötét volt. Írisz csak arra emlékezett, hogy az őrült lidérc hangját halja, és azon gondolkodott, hogyan juthat ki. Talán az a kis micsoda leütötte. Már tudta, hogy nem a zsákban van, mert már ki tudta nyújtani a lábát, de össze volt kötözve. Keszi nem volt sehol, ezért tudta, hogy a Valóságban van. Érzett valamit a nyakán. Biztos egy nyaklánc, gondolta magában. Egyszer csak lépteket hallott. Az a valami egyre közeledett, ezért Írisz, olyan csöndben maradt, amennyire csak tudott.
- Látom, felébredtél. –mondta valaki.
- Eressz el te pokolfajzat! –válaszolt Írisz.
- Kérlek! Ez enyhe túlzás. Én csak egy álomlény vagyok, aki világ ura akar lenni. Én csak azt szeretném, hogy a bátyám megtudja, hogy élek. Aztán, átadom neki a helyem, és ő lesz az álomvilág erőskezű uralkodója, aki igába hajtja a Sárkányt, és letaszítja helyükről a Heteket.
- Mi? De miért akarod ezt?
- Hogy miért? Egy csomó társam szenved, de csak azért, mert jól akartuk érezni magunkat! Bulizni akartunk, erre elfognak minket, és mindenféle piszkos munkát csináltatnak velünk, amire a Hetek nem hajlandóak! A bátyám a Lidércviháncok vezére! Ő fel fogja szabadítani lidérc társaimat, és a többi elnyomott lényt, és mi fogunk uralkodni, nem azok a nyavalyás Hetek! Szablog rájuk!
De hirtelen egy kis fény szűrődött be az alagútba. Nagyon halvány, de látszott hogy fény jut be az alagútba.
- Szablog! Ez meg ki lehet? –kérdezte a lidérc.
- Akárki is, nem bántsd! Csak én kellek most neked nem? –kérdezte Írisz.
- Hát, tudod, azért jó lenne néhány pótalany. –vihogott fel a csínytevő, és elindult a fény felé. Miközben a lidérc egyre közelebb ért a fényhez, rájött, hogy ez az az ébredés ajtaja, min keresztül Írisszel átjött. De hangokat is hallott.
- …Meg hogy nagy veszélyben van. Azt mondta, hogy bármit is találtunk, várjuk meg őket. – Csinálok egy kis zavart! –mondta a lidérc, és megvárta a megfelelő pillanatot… És lecsapott. Egy fiú kapálódzott a kezében, és a lidércnek nagy erőfeszítésébe került, hogy végre befogja a fiú száját.
- Maradj csöndben, ha jót akarsz. Ha nem, akkor majd találkozhatsz néhány rokonoddal a Gyökér szinten! –monda a lidérc, és keresett egy fáklyát. – na akkor szép álmokat! –monda a lidérc és leütötte a fiút.
Elanor alig kapott levegőt, mikor meglátta, hogy oroszlánt, elnyeli az ajtó, és utána ugró segítőállatával együtt.
- Gyere! Utána kell mennünk! –mondta Elanor.
- Nem. Meg kell várnunk a többieket. –mondta Eolyn.
- De így talán Íriszt is megtalálnánk, meg a nyakláncot is!
- Nem lehet. –és még időben fogta meg Elanor vállát, hogy át ne ugorjon az ajtón. –itt kell maradnunk, és várnunk. Mindjárt itt lesznek a többiek, és akkor minden rendben lesz. –próbálta megnyugtatni Elanort, és magát is.
A sötétben Írisz nem látott tökéletesen, de azt észrevette, hogy a kis alak jön visszafelé, és a háta mögött vonszol valakit. De miközben a lidérc távol volt, a lány megpróbálkozott valahogy kijutni a kötelékből, de minél jobban próbálkozott annál jobban fogyott az ereje, és mikor a legnagyobb erőfeszítést tette, a nyaklánc, ami a nyakában volt aranyszínű fényt bocsátott ki. Ekkor döbben rá a lány, hogy ez az a nyaklánc, amit keresnek a többiek, és ez az a személy (álomlény) aki megszerezte az ékszert.
De térjünk vissza a jelenbe. A kis lidérc, maga után vonszolt egy embert, de Írisz még nem látta olyan jól. A kis lidérc letette a fiút, az Írisz melletti székre.
- A kíváncsiságnak ez lett a vége! Kellett ennek kíváncsinak lenni? Most megjárta.
- De hisz ez…
- Ki?
- Oroszlán… megölted, te átkozott lidérc! Ha kiszabadulok ebből a kötélből, az is megbánod, hogy a világra jöttél!
- Nyugi, révülő cica, él. Csak leütöttem. Ha ki tudnád venni a kezed a kötélből, amit nem nagyon hiszek, akkor ha hozzáérnél a mellkasához máris éreznéd, hogy lélegzik! Ti révülők mindig olyan hirtelenharagúak vagytok!
- Miért, te mit szólnál, ha én megölném a bátyádat? –kérdezte gonosz mosollyal Írisz, és ezzel tudta, hogy a lidérc egyik érzékeny pontjához nyúlt.
- Na hagyd ki az egészből a tesóm!
- Miért? Nem te akarod azt, hogy a te kis bátyuskád Hitler 2 legyen?
- Ne hasonlítsd össze a bátyám egy éberrel!
- Miért ne?
- Mert az éberek semmirekellők! Majd ők is megismerik, milyen ha a Valóságba is álomlények uralkodnak!
Egyszer csak Oroszlán, felnyögött, és kinyitotta a szemét. De mielőtt bármit tehetett volna, a lidércke bűbájbéklyót varázsolt Oroszlánra.
- Ha nem tévedek, te vagy Írisz, mert nem nagyon látok a sötétben, de a hangod csak megismerem! –mondta Oroszlán.
- Igen, Írisz az! De ne folyjon itt a nagy locsi-fecsi, mert nincs kedvem még többet varázsolni, hogy összevarrjam a szátokat. –mondta a lidérc, utána elkezdett sétálgatni.
- Halkan lehet beszélgetni? Olyan rég hallottam a külvilágról! –kérte Írisz-
- Nem is olyan rég! Csak 1 napja! Na jó, mindegy. –mondta a lidércke, és befordult az egyik folyosón.
- Jól vagy? –kérdezte izgatottan Írisz.
- Megvagyok. –felelte Oroszlán. –Mindenki téged keres a fogadóban. Úgy gondolják, hogy te azért tűntél el, mert tudtál valamit.
- Igen, megtaláltam a kép mögött a kaput, és mikor bedugtam a fejem, megláttam ezt a kis teremtményt. Elkezdtem menekülni, és a bűbájostoromat kerestem, közben Keszi feltartotta a mi jó „barátunkat”. De ő nála volt egy elbájolt zsák, és rám meg Keszire dobta, miközben mi épp örültünk, hogy leráztuk őt. Utána kivonszolt engem meg Keszit a kocsmába, és hallottam, hogy kik jöttek. Visítottam, ahogy csak bírtam, hátha meghaljátok, de a zsák jól meg volt csinálva: egy hang se jött ki belőle. Utána már csak arra emlékszem, hogy itt találtam magam összekötve, nyakamban a keresett nyaklánccal.
- Ezt honnan veszed?
- Nézd! –mondta Írisz, és megpróbálta kihízni a kezét a csomóból. Ekkor felvillant a nyaklánc, és Íriszen hirtelen nagy fáradság áradt végig. –Hiába próbálkozom, a nyaklánc legyengít. De egyre gyengébb vagyok. Mikor próbálkozom, akkor még jobban szívja az erőmet. Már nagyon fáradt vagyok, de mit tehetnék?
- Szóval ez azt is jelentheti, hogy…
- Azt is jelentheti, hogy meghalok. – fejezte be keserűen Írisz. –Amit tudok megteszek, hogy te kijuss innen, elég ha egy áldozata lesz ennek az átkozott nyakláncnak.
- De talán valahogy lehet ez ellen tenni! Ha van valami írás a hátoldalán… -és Oroszlán közelebb ment Íriszhez. –Nem tudod valahogy megfordítani?
- Nem.
- Hát akkor megpróbálom én. –mondta Oroszlán, és a fogával megfogta a nyakláncot, és megfordította. Mikor sikerrel járt, ő is egy kicsit fáradtabb lett, Írisznek tényleg igaza volt a nyaklánccal kapcsolatban.
- Látsz valamit a hátulján? –kérdezte Írisz.
- Várj… igen. Csak nem tudom elolvasni!
- Akkor van egy ötletem hogy szabadíthatjuk ki magunkat, és hogy tudjuk elolvasni a nyaklánc hátuljára írt szöveget.
- Hogyan?
- Valahogy a székekkel elindulunk arra, amerről jöttünk, ha megtaláljuk az utat. Megpróbáljuk?
- Jó, de ha nem bírod, akkor ott megállunk.
- Nem. Akkor meg kell ígérned, hogy otthagysz. Meg kell ígérned!
- Hát… jól van. –mondta Oroszlán, de a háta mögött csuriba rakta a kezét.
Sötét volt, székcsikorgást lehetett hallani a sötétben. Pontosabban 2 szék csikorgását: egyik Írisz széke volt, másik Oroszláné. A sötétben nem nagyon tudtak tájékozódni, de csak egy céljuk volt: minél távolabb kerülni a kis bajkeverőtől. Ahogy haladtak előre figyeltek, hogy nem látnak valamiféle villogást, ami az ébredés ajtajára utalna, de egyelőre semmi. Nem is mertek egymáshoz szólni. Ha meghallja őket a lidércke úgy is végük, mert mindkettőjük bűbájostora el lett kobozva. Képzeletükben legrosszabb rémálmaik elevenedtek meg, melyekben általában a gonosz főszerepét Lúdvérc töltötte be. Minden fordulónál csapdától tartottak, ezért megpróbáltak mindig egyenesen haladni. Az is hátrány volt, hogy mind a ketten, mikor idehozták őket, akkor aludtak, vagy le lettek ütve, ezért használták a józan paraszti ésszel járó, előre haladást. De egyszer csak…
- Írisz, az ott nem fény? –kérdezte Oroszlán izgatottan.
- De… Lehet, hogy az ott az ébredés ajtaja, vagy a szabadságunk kulcsa! –szolt egy kicsit hangosabban Írisz.
A két gyerek elkezdett előre haladni, és mivel egyre közelebb értek a fényhez, felharsantak néha egy kis hahóban. De mikor már 2 méterre voltak a fénytől…
- Nem hittétek, ugye, hogy ilyen könnyen megmenekülhettek? –kérdezte kaján mosollyal a lidérc.
- Ne! Te vagy az? Gyorsan, forduljunk vissza! –kiáltotta Írisz. De mikor gyorsabban akart haladni a székkel, a nyakában megvillant a nyaklánc. A lány velőtrázó sikolyt hallatott, amire Oroszlán is hátrafordította a fejét. Írisz először óriási fájdalmat élt át, utána mikor magára nézett, akkor az már számára igazán elkeserítő volt: szénfekete haja, hófehérré változott, bőre tiszta ránc lett, és fájt minden tagja. Arcában könnycsepp jelent meg, majd Oroszlán felé fordul.
- Tehát ilyen megöregedni… De te menj már! –kiáltott rekedten a néni, ő maga megfordult, és a lidérc felé csoszogott, hogy ne nagyon tudja bűbájostorával a fiút.
- Na, egy öreg nénit is szívesen megölnél, vagy jobban szeretnéd, ha végig tudnád nézni a nyakláncod általi halálomat? Mert ha az utóbbit részesíted előnyben, akkor ne küldj rám semmit, mert itt rögön szörnyethalok! –mondja Írisz, majd egyre közelebb meg a lidérchez. Mivel erre a lépésre az álomlény nem számított, és mivel a járat is szűk volt, csak úgy tudott volna előre jutni, ha leüti a nénit, vagyis lányt, és rajta átmászva a fiú után megy. De azóta Oroszlán sok előnyt nyert, és már alig lehetett hallani a szék csikorgását, és mire sikerült volna megmásznia a lányt, és sikeresen lejutni, a fiú már hét határon túl lett volna.
- Na nem baj! Jöjjön csak nyanya, találtam magunknak egy nagyon nyugodt kis helyett, és mivel már nem nagyon tudsz járni ezért odaviszlek, és már kötél nélkül leszel, mert egész végig együtt leszünk. Képzeld, van áram is meg minden, fény is TV is, szóval összkomfortban fogsz meghalni! Hát nem édes tőlem?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
