Név: Írisz
Kor 14 év, képességek: alakváltás, gondolatolvasás. Külső: fekete haj zöld szem, fehér hosszú ruha, fekete köpeny, ujján egy igazgyöngyös gyűrű. Belső: félénk, barátságos, realista, bosszúálló
Név: Chralize
képessége a jövőbelátás, álomfejtés
Külső: Fekete haj, kék szem
Belső: visszahúzódó, előítélő
A levegő hideg volt, a ködtől alig lehetett látni, ráadásul sötét is volt, akármerre nézett az ember. Írisz nem hitt a szemének, nem akarta elhinni, amit ott, és akkor látott. A kopjafák a szellemekkel együtt lebegtek a levegőben. Az ijedségtől vagy 3 percen át állt, és nézett előre teljesen mozdulatlan testtel. Aztán futásnak eredt. Úgy szaladt, ahogy csak bírt, de tudta, hogy az emlékek elől nem menekülhet el ilyen könnyen.Miközben rohant, hirtelen a lába alákerült egy kő, ami eddig biztos, hogy nem volt ott. Ijedten próbált felállni, de lábából dőlt a vér. Ekkor vette észre, hogy a szellemek körül vették, és mindannyian a vérző lábát nézték. Szinte olyan volt a képük mintha éhesek lettek volna. Írisz hátán végigfutott a hideg. Ezek akarnak vele tenni valamit, de az biztos, hogy nem valami jót.
Hátrafelé kúszott, ami először jó menekülési tervnek tűnt, de hirtelen nekiütközött valami nagynak, és erősnek. Óvatosan hátrapillantott, de egy hatalmasat sikított attól, amit látott. Az alak különbözött mindentől, és mindenkitől. Teste el volt csonkítva, bőrén égési nyomok látszódtak. És érdekes módon a nyakából valamilyen förtelmes szag áradt. A fura lény megszólalt, mély, rekedt hangján:
- Ne félj! Nem bántunk téged. Csak akkor, ha menekülni próbálsz. A kiválasztottat vártuk, akinek ma kellett megjelennie a temetőben, a nagypapáját meglátogatni. És mivel te látsz minket, te vagy a kiválasztott. A többi ember nem lát minket. Csak te, és még valaki, de őt is hamarosan megismered. Kövess!- és a lány felé nyújtotta rothadó kezét.
Írisz először habozott, de aztán rászánta magát. Megfogta az alak kezét, aki erősen összeszorította a lány ujjait. Sietősen elindult egy fekete köd felé, de néhány lépéssel előtte megállt, és hátrafordult:
- Ha elmersz szökni, vége az életednek!!! - szólt fenyegetően, és belépett a ködbe.
Majd intett a lánynak, majd Írisz is követte őt.
Írisz nagy undorral, de belépett a ködbe. Nagyon büdös volt, mintha a halált szívta volna magába. Már majdnem elájult, mikor egy kendőt rakott valaki az orra elé. Egy fiú volt, kb 15 éves.
- Elfelejtettük, hogy te még nem haltál meg. Tartsd az orrod előtt, különben meghalsz. És gondolom azt nem akarod. -mondta a fiú, és a lány mellett sétált tovább. Szinte nem tűnt halottnak, erre csak az utalt, hogy a fekete jackie kiállt egy kés.
- Mi történt veled? -kérdezte Írisz.
- Hát egy verekedés volt a haverjaim és köztem tegnap... Ez lett az eredménye.
- Csak te haltál meg?
- Igen. De nem nagy ügy! Először érzed, hogy végigfut rajtad a hideg, és nagyon fázol. Utána az a nagy fájdalom.. Utána meg meghalsz. Gyorsan túl lehet rajta esni. Bocs, nem is mutatkoztam be. A nevem Álmos. Vagyis az volt. Na mennem kell. Majd még találkozunk! -mondta Álmos, és elsietett. Írisz kíváncsian nézett a fiú után, de követte undorító vezetőjét.
A vezető egy különleges, a "külvilágtól" teljesen elzárt részre vonszolta az ijedt lányt. A szoba sarkában egy lány ült, lehajtott fejjel. Ruhája szakadt volt, látszott rajta, hogy egy jó ideje rajta van. "Köszönj!" Szólt rá Íriszre a vezető. - Hello! -szólalt meg a lány.
- Üdvözöllek birodalmamban! - Mi van? - kérdezett vissza
- Ez az én birodalmam, bocsi, ha megijesztettelek volna valamivel/valakivel - itt mérgesen a lányt kísérő alakokra nézett.
- Öööö...hát szó mi szó, kicsit megijedtem... -mondta
- Ne félj, nem esik bántódásod. - Az ajtón Álmos lépett be
- Üdv Álmos... kérlek, üljetek le elém. Fontos feladatot kaptok... De mivel látom Írisz nem vagy valami jól, ezért megkérlek Álmos vezesd be az egyik üres szobába. Köszönöm. -és az úrnő rögtön tárgyalásba kezdett az undorító fazonnal. - Ki ez a hölgy? -kérdezte Írisz Álmostól, miután elhagyták a termet, és elindultak egy nagy csigalépcsőn.
- Ő a halotta úrnője. Többet én se tudok, mert ahogy mondtam, én is csak tegnap haltam meg. -erőltetett magára egy vigyort, de látszott rajta, hogy nem igazán van mosolygáshoz kedve.
- És pontosan hova is megyünk most?
- A toronyba. Az a legszebb hely, mert onnan ellehet mindenfelé látni. - Elfelejtettem mondani, hogy lesz egy lakótársad. Ő nem élő, de nem tudjuk innen kiráncigálni. -és az egyik sarokba mutatott. Egy hiúz ült ott. Nagyon fura volt, mert ugye a hiúzoknak nincsen zöld szemük! - A neve Keszi. Kislány állat, nagyon aranyos különben, csak általában a magányt szokta meg, ezért ne csodálkozz, ha morog.. -végig se tudta mondani, Keszi Írisz lábához bújt, és dorombolt.
-Na ennyit az elvekről. -mondta Álmos.- azzal kiment a szobából.
MÁSNAP
- Írisz, ébren vagy? - a lány felébredt, és ráérősen ajtót nyitott. Álmos volt az.
- Gyere, az úrnő ránk vár! - mondta sietve, majd intett, hogy kövesse őt.
Ismét a csigalépcső felé vették az irányt, tízpercnyi gyaloglás után odaértek az arannyal díszített óriáskapuhoz. Az ajtó hirtelen kitárult, s a vendégek besétáltak rajta.
- Jó reggelt – köszöntötte őket az úrnő – Remélem jobban vagy Írisz!
A lány bólintott, jelezve, hogy meggyógyult. Az úrnő pedig folytatta a beszédet:
- Szóval, amint már azt tegnap mondtam, egy fontos feladatot bízok rátok. Először is… El kell jutnotok Hajnalvölgybe… - Írisz itt kérdően nézett az úrnőre – Itt mindig napkelte van, és az egész völgyet köd öleli át. Innen, a palotából hosszú az út odáig, de vigyázzatok, mert ha eltévedtek a pokol hatalmas útvesztőjéből nem találtok vissza!
- Rátérhetnénk a lényegre?
Az úrnő mérgesen nézett a fiúra, de tovább folytatta…
- A Hajnalvölgyben kell megtalálnotok a bűvös jogart, ami segítségével mi halottak bármikor felmehetnénk a Földre, de úgy, hogy minden porcikánk épp és sértetlen, úgy néznék ki, mint amikor meghaltunk, vagy máskorszakunkban. De az a fő, hogy megtaláljátok. De ehhez a küldetéshez magatokkal kell vinni Keszit is, mert nélküle nem találjátok meg a jogart.
- De miért pont mi? –kérdezte Írisz.
- Mert ezt írta meg a prófécia. Kaptok néhány az úthoz szükséges kelléket, 3 lovat, és utána mehettek Isten hírével a Hajnalvölgybe. De van egy fontos dolog: sokan fogják keresztezni az utatokat. Lehetnek barátok, de előfordulhat ellenség is. Nagyon fontoljátok meg, kivel álltok szóba. Bad Lord! Hozass lovakat! –szólt a királynő a rusnyaképűhöz. Ő meg azonnal elszaladt, és már 3 lóval tért vissza. 2 hátán nem volt semmi a 3.-én viszont holmik tengere volt.- Na akkor segítsetek fölszállni nekik a lóra, utána induljatok! –itt Íriszre és Álmosra nézett. Először Álmos ült fel egy szinte vörös színű paripára. Nagy nehezen Íriszt is felsegítették a lóra, és az ölébe rakták Keszit is. Nem nagy kedve volt az utazáshoz, de hát mit tehetett. Leült Írisz ölébe. Miután mindenki készen állt kinyitották a kaput, és a lovak elindultak a felkelő nap fényébe a hosszú, és veszélyes útra.
A nap vége felé közeledve kerestek egy házat, miben megszállhattak. De nem leltek sehol egy kis épületre sem. Így hát a magukkal hozott leplet kifeszítették négy fa közé, és beültek alá. Keszi didergett a hidegtől, de jól esett neki, ahogy a lány őt is bebugyolálta takarójával. Így ültek hárman, egy hatalmas takaró alatt ülve, és várva, hogy eljöjjön az új nap. Írisz miközben didergett, nézte a csillagokat. Gyönyörű látvány volt, miközben az üstökösök száguldoztak az égen. Keszi közelebb ment a lányhoz és hozzábújt. Halott létére nem volt egyáltalán hideg. Álmos egy kicsit arrébb helyezkedett el.
- Álmos, kéredzhetek valamit? –kérdezte Írisz.
- Mégpedig?
- Ne vegyem ki a kést a hasadból?
- Hát, lehet, hogy úgy könnyebb lenne takarózni… Jó, de óvatosan!
Álmos levette magáról a takarót, és Írisz megfogta a kést. Nagyon izgult, nem akart fájdalmat okozni utitársának, nehogy elgyengüljön, és valami baja legyen. De mi baja lehetne? Hiszen már halott!
- Szólj, mikor húzhatom. –mondta izgatottam Írisz. Eltelt néhány másodperc és a fiú megszólat.
- Most! –és Írisz kirántotta a kést. Nem volt véres, hiszen a halottaknak a holtak világában nincs vérük, és így nem lehetett véres a kés. De Álmosnak ez mégis nagyon fájt. Miután a kés kint volt a testéből, a seb összeforrt, és nyoma se maradt a sebnek. De ez is csak azért történhetett meg, mert halott.
- Köszönöm. –mondta fáradtan a fiú. -Én most lefekszem aludni, nagyon álmos vagyok. Te még nyugodtan maradj fönt, de nekem nagyon fárasztó volt ez a mai nap. Jó éjt!
- Jó éjt. –búcsúzott Írisz a fiútól, aki már az álmok földjén járt. Keszi odament a lányhoz, és együtt nézték a csillagokat.
- Ugye milyen szép? –kérdezte a hiúz. Írisz hátán végigfutott a hideg.
- Te beszélsz?
- Nem, csak Álmos hasbeszél. Persze! De ne ijedj meg! Te tudsz erről először, de most ne beszéljünk. Majd. –és itt mind a ketten elhallgattak. Írisz tovább nézegette az eget, és egyre több kérdés fogalmazódott meg a fejében. Hogy mi vár rá, azt nem tudta, de abban biztos volt, hogy semmin sem szabad csodálkoznia, mert itt sok minden megtörténhet, ami az életben nem! (Innentől van a folytatás!) Másnap hajnalban indultak. Álmos még mindig fáradt volt, de Ő is folytatta az utat a lánnyal, és Keszivel együtt. Nem sokkal azután, hogy elindultak, egy régi hídon kellett átkelniük egy széles, de egyáltalán nem veszélyesnek tűnő folyó felett. De ki tudhatta, mit rejt, a barátságos "külső". Először Keszi ment végig, majd Álmos, végül Írisz. De az utolsó átkelő lába alatt eltört egy léc, s a lány a mélybe zuhant...volna, ha nem lettek volna ilyen jó reflexei, és nem kapaszkodik meg. Segítségért kiáltozott. A segítőkész fiú a hídra rohant, és átsegítette az ijedt lányt.
- Már azt hittem, hogy meghalsz. Nagyon féltelek! – azzal finoman megfogta Írisz kezét, de abban a pillanatban el is engedte. Néhány másodpercig dermedten nézték egymást, aztán újra elindultak. Keszi hangokat hallott mögülük, méghozzá az ott élő 'őslények' hangját. Nem voltak olyan szakadtak, csak elég rég éltek itt. De egy közeli bokorból hirtelen egy kék szemű, és fehér hajú lány ugrott ki, karon fogta a fiút, és egy "Gyerünk!" kiáltással maga felé húzta. A többieknek is intett, hogy ideje menekülni. Mindannyian futásnak eredtek, hiszen senkinek sem volt kedve az 'őslények' vacsorájának lenni. Ahogy futottak jó alaposan megnézték a lányt. Mezítláb futott, ruházata egyszerű volt, mégis ötletes. Hátán egy furcsa jel volt... Álmosnak eszébe jutott, hogy ilyet látott egy öreg nő hátán, amikor Hajnalvölgyben járt. Persze csak álmában. De most minden eszébe jutott.
Azon az éjszakán, mielőtt meghalt volna, egy fura, megmagyarázhatatlan álmot látott. Egy alakot követtek, aki elvezette őket Hajnalvölgybe. Talán megálmodta a jövőt?
Álmos ezen még sokat gondolkodhatott volna, de nem tért volna vele dűlőre. Annyi biztos, hogy rohantak mit a nyúl annak az idegen lánynak a nyomában. Nem tudta igazán, hogy hallott -e vagy sem, mert valahogy azt érezte, hogy ő nem is halott, és nem is él. Egyszóval, valami nagyon furát érzett egy hihetetlen erőt, amit eddig nem érzett sehol sem. De észrevette, hogy Írisz valami miatt nagyon szúrósan néz rá. Nem is értette miért. Ettől kicsit elszontyolodott, de hát majd úgy is megtudja miért ilyen a lány. Tehát rohantak, amíg egy-egy gyönyörű erdőbe nem értek. A lovak hála az égnek utánuk rohantak, ezért nem veszették el semmilyen holmijukat sem. A lovakról Írisz lepakolt, de még mindig mérges volt, mert ugye bármelyik lány féltékeny lenne, ha lenne egy fiú, aki tetszik neki, és hirtelen megjelenik egy lány, akiről nem tudnak semmit, és máris a fiú új lány tüzetes átnézésébe kezd. Ez Írisz nagyon idegesítette. Mit néz ezen a lányon? Mi az, ami különb benne? Talán az, hogy ő neki hosszú fehér haja van? Lehet nem is lány, hanem egy vén szipirtyó! Ilyeneket gondolt Írisz, miközben Álmos faggatni kezdte az idegen lányt: -Honnan jöttél?
- Az most nem érdekes. Segíteni jöttem. Az úrnő már 4 éve vár rátok. Elszaladt az idő, ugye? - itt elmosolyodott, majd folytatta - néha kicsit gyorsabban telik az idő, néha egy perc 7 órán át tart....szóval ne csodálkozzatok semmin. De tényleg! Még jó , hogy itt nem öregszünk... Az úrnő már közeledik is.
- Üdv alattvalók! Nem késtetek, pont jókor érkeztetek! A további utatokon nem kísérlek tovább titeket, ezért átnyújtom ezt a térképet. A pokol legrejtettebb részeit is mutatja. Ha kéritek.
- Biztosan hasznát vesszük majd, köszönjük!
- Sok sikert! Szükségetek is lesz rá... - azzal ellovagolt.
Írisz miközben keresett egy helyet, ahol jól le lehetett telepedni, és kikötötte a lepedőt. Kiterített egy takarót, és leült. Észreveszi, hogy valami keményre ült, ezért megnézi mi van a pokróc alatt. Egy könyv van ott, mellette egy nagyon szép kis toll. Kinyitja a könyvet, és látja, hogy teljesen üres. Hát a tollal elkezd bele irogatni. Vagyis inkább rajzol! Mert miközben ő rajzolgat a fehér hajú lány, és Álmos nagy beszélgetésbe kezd, amit ő nem egészen jól hall, mert messzebb van tőlük. Egyszer csak Keszi doamegy hozzá, és odadörgölőzik a lány lábához.
- Te legalább megértesz. -motyogta halkan Írisz.- Szerintem még sokáig maradjon a mi kis titkunk, hogy te beszélsz, mert így sokkal jobb. Rendben?
- Rendben. - feleli Keszi.- Te meg nekem azt ígérd meg, hogy ne vedd annyira, szívedre ezt a dolgot! Nem akarom, hogy valami történjen veled.
- Nem fog...egyelőre. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...
- Írisz, nem akarsz csatlakozni? - kérdezte Álmos. A lány sértődötten megrázta a fejét, jelezve, hogy semmi kedve a bájos csevelyhez. Inkább Keszi mellett maradt. Lassacskán kezdett elálmosodni, majd el is aludt. Késő éjjel Álmos és Lenda (az idegen lány)is nyugovóra tértek.
Teliholdkor Álmos a csillagokat nézte. Íriszt is felkeltette, felmentek egy kisebb dombra, majd onnan figyelték az eget. Kezük lassacskán összeért. Egymás felé néztek. Aztán olyan történt, amire Írisz még gondolni sem gondolt. Álmos megcsókolta a lányt. Írisznek sem volt közömbös a fiú.
Leültek, és beszélgetni kezdtek. Írisz szándékosan megkérdezte, hogy Álmos mit érez az idegen lány iránt. A fiú eleinte maga elé nézett, majd válaszadásra nyitotta száját: - Hát. . .
- Mi hát?
- Nem tudom neked pontosan megmondani mit érzek iránta.
- Jól van. -hát igen. Írisz elrohant, és mikor már tudta, hogy a fiú nem fogja hallani, sírni kezdett. Aztán tovább rohant. Tovább és tovább. Egyszer csak egy vízeséshez ért. Gyönyörű látvány volt. Egyszerűen vonzotta a lányt. Egyre közelebb ment a vízhez, a mikor a partjához ért, beledugta a kezét. Meleg volt. Pont a megfelelő meleg. Na ugye egyeseknek milyen szerencséje van? Mert miután elment a papához, el akart menni az úsziba Írisz, és ezért épp a fürdőruhája volt rajta. Gyorsan levette a fölsőjét, a nadrágját, és a zokniját, utána ugrott egy fejest a vízbe. De hirtelen mintha valami körbecsavarodott volna a teste körül.
- Segítség!- kiáltotta kétségbeesetten. Hirtelen a bokorból előrerohant Álmos. A fiú egész végig követte a lányt. Odament a partra, és húzta a lányt, kifelé a partra, de egyedül nem volt elég erős. Már ő is a vízben volt, mikor megjelent Lenda, és végül így sikerült kijönniük a vízből. De Írisz nem foglalkozott két társával, sértődötten szedte össze ruháit, és visszarohant a táborhelyre.
Álmos a szívére vette a dolgot, de (abban a hitben, hogy a lány megbocsát neki) Írisz után ment, maga mögött hagyva a csalódott Lendát.
- Na majd megmutatom én, hogy jobb vagyok nálad! Álmos engem fog választani... És tudom is, hogy ezt hogyan érem el... – azzal egy ördögi mosollyal a többiek után indult.
Nem sokkal később együtt mentek tovább, de senki sem szólt senkihez. Lassan, s csöndben ment. Írisz tanácsára megálltak, hogy kipihenjék magukat. Megkérte a többieket, hogy hozzanak neki ezt-azt, persze csak azért, hogy egy kicsit egyedül lehessen.
Megpróbálta összeszedni a gondolatait, s végül elhatározta, megbocsát a fiúnak. Cserébe, ha tesz neki egy szívességet… De nem tudta pontosan mit kérjen... De valami borzongás futott végig a hátán, ha Lendára gondolt. Valami nem volt egészen kerek a lányban. Nem tudta megmondani pontosan mi. De annyit tudott: veszélyt jelent számára, de többet mint, hogy elveszítheti Álmost. Jóval többet. Már azon se csodálkozott volna, ha a lány maga rendezte volna úgy, hogy valami lehúzza a mélybe. Épp ezen gondolkozott, mikor
Keszi odament hozzá, és megszólalt:
- Te félsz.
- Ez egyáltalán nem igaz! -felelt dacosan Írisz.
- De igenis félsz!
- Mi vagy te? Gondolatolvasó?
- Mondhatjuk azt is, de inkább arcról olvasó. -mondta a hiúz, miközben egy állati vigyort próbált az arcára erőltetni
Ekkor Lenda jelent meg a fák közül, kezében egy nagy csokor levendula.
- Tessék. -adta oda Írisznek a virágokat. - De mire kell ez neked?
Írisz nagyon gondolkodott, mit feleljen a lánynak, de végül eszébe jutott valami, ami nem valami meggyőző válasz, de hát nem jutott jobb az eszébe.
- Mert nagyon szeretem a levendulát.
Ekkor Álmos is megjelent és leült a lányok mellé.
- Látjátok, ti is megtudtok egymással lenni! - a két lány egymásra nézett, és hát belátták, hogy a egyáltalán nem olyan agyrém a másik. De azért mind a ketten tudták: ezzel még nincs vége.
Lenda egyre jobban "rátapadt" Álmosra, amit Írisz nem nézett jó szemmel, de nem tehetett ellene semmit, hiszen (Lendával együtt) megfogadták Álmosnak, hogy amíg a fiú ott van, nem veszekednek egymással.
Amíg mentek tovább, Írisz egyre dühösebb lett... Miután újra elindultak, Lenda és Álmos szorosan ment egymás mellett, s most már fogják is egymás kezét! Írisz nem bírta tovább szó nélkül:
- Mégis mit képzelsz?
- Mi?
- Te mondtad azt, hogy ne veszekedjünk, de én ezt nem bírom! –mondta sírva Írisz, és felpattant arra a lóra, amin Keszi ült. –Gyia! –kiáltotta a lány, és elindította a lovat. Mintha életében lovagolt volna, száguldott, mint a szél.
- Mit csinálsz? –kérdezte a hiúz.
- Nem érdekel, hogy mi lesz, én nem fogom végignézni, amíg ők enyelegnek! –mondta elkeseredetten a lány, és elkezdett vágtázni. Hátranézett, mert mintha hallott volna a háta mögött valamit. Álmos ment utána, őt követte Lenda, és a teherordó ló, de nem bírták utol érni Íriszt. „Egyszer a ló el fog fáradni. Ki kéne valamit találnom, hogy lerázzam őket. Akármit, csak azt nem fogom végignézni, hogy mit csinálnak. Bár nyílna meg a föld!”- gondolta, és ekkor egy nagyon fura dolog történt: a föld remegni kezdett, és Írisz mögött egy óriási lyuk tátongott. A lány megfordította a lovat, és látta, hogy a lyuk nagyon hosszú, és Lenda meg Álmos a másik oldalon maradt.
- Mi bajod van most? –kérdezte a fiú.
- Hogy mi a bajom? Csak láttad volna magad és Lendát! Kíváncsi lennék, te milyen képet vágnál hozzá, ha egy lány valami ilyesmit tett volna veled! Élj boldogan, de engem hagyj békén!
Írisz elfordult, és elindult a nagy hegyek felé. Sokat lovagolt, szerencsére, az egyik csomag, amiben az ételek meg az italok voltak a lovon volt. Pár nap után egy talál egy házikót. Bekopog, és ezt mondja:
- Jó napot! Van bent valaki?
- Ki az? –kérdezi egy nagyon vékony, öreg hang.
- Írisz vagyok, az élők világából. Kérem, segítsen! Valahogy vissza kell jutnom az élők világába!
- Gyere be aranyoskám! –mondta az anyó, aki kinyitotta az ajtót.
Eközben a szakadékon túl:
- Hogy lehettem ilyen hülye! –átkozta magát Álmos.
- Ne hibáztasd magad! Írisz így döntött, és így együtt kell megkeresnünk a Hajnalvölgyet.
- Nem Lenda! Az Úrnő rám bízta a lányt, és azt mondta, hogy nagyon vigyázzak rá. Meg… Nagyon szeretem őt!
- Jobban mit engem? –kérdezte Lenda.
- Igen! –felelte a fiú.
Eközben:
Az anyónál kellemesen meleg volt. Az egyik szobából egy fiatal lány lépett elő. Fekete haja volt, és kék, hatalmas szemei.
Hozott teát, és leült Írisz mellé.
- Kérlek, mesélj! – kérte – Hogy kerültél ide? Miért jöttél?
- Maradj nyugton Lea! Majd mindent elmond… persze, csak ha akarja.
- Igen, szívesen mesélek. De miért érdekel ez annyira?
- Mert errefele senki sem jár. Csak Grimbusz, és én. Meg Saul, a fekete jaguárom. Nagyon kis aranyos, de most épp’ alszik. Sajnos nem mehetünk sehova, mert minden fánál van valaki. Vagy valami.
Sokáig beszélgettek, s közben Írisz elmesélte saját történetét. Megkérte Leát, tartson vele, de a lány visszautasította, mondván nem akarja Grimbuszt egyedül hagyni. Ám az öreg néni hevesen tiltakozott.
- Tudod Lea, Én sosem vagyok egyedül. Ha Te nem vagy, jön majd más. Látod ott azt a két alakot? Egyikőjük biztosan itt marad, megérzem. De mielőtt elmennétek, engedjétek meg, hogy néhány varázslat titkát eláruljam nektek…
Eközben:
Álmos a lovát ösztönzi, vágtat a szakadék mentén, keresi a végét, hogy megkereshesse Íriszt, mert még látta, hogy az erdő felé vette az irányt. Mögötte Lenda, duzzogva követte lován Álmost, semmi kedve nem volt megtalálni Íriszt. Mikor megnyílt a szakadék, már úgy gondolta, hogy kettesben lesznek, és Írisz nem fog ott lábatlankodni. De tévedett. A fiú nem adta fel ilyen könnyen. Pár óra múlva megtalálták a szakadék végét.
- Gyerünk, tovább! –mondta Álmos.
- Ne! A lovak fáradtak, pihennünk kéne. –mondta Lenda. Leszállt a lóról, és leterít egy pokrócot. –Ülj le mellém!
- Nem! Tovább kell mennünk. –és a fiú megfogta a teherhordó ló kantárját, és elindult a távoli erdők felé, megkeresni Íriszt. Lenda nagy nehezen aztán követte Álmost, mert nem akart egyedül lenni, ebben a hátborzongató helyen. Sok időbe telt, mire találtak egy kis házikót. Nagyon romos volt, de otthonos. Álmos egyre közelebb ért a házhoz, mikor kicsapódott az ajtó, és Írisz állt vele szemben, vérvörös arccal, és nagyon dühös volt.
- Mi a fenét kerestek itt? Miért nem hagytok engem békén? –kérdezte Írisz.
- Ne zsörtölődj már annyit! Már tisztára olyanok vagytok Álmossal, mint két öreg házas. –mondta Lenda.
- Te ebbe ne szólj bele! Ha te nem lennél, már minden tökéletes lenne. De Mr. Nőcsábásznak nem elég egy nő! Neki több kell.
- Írisz, ezt aztán tényleg hagyd abba! – mondat Grimbusz nagyi. –Inkább üdvözöld a jövevényeket. Én Grimbusz anyó vagyok. Gondolom Íriszt, már ismeritek. És ő itt az én kis segítőm, Lea. –ekkor az épp kifelé sétáló sötétbarna hajú lány felé nézett. Álmos ekkor elmosolyodott.
- Nehogy azt merészeld mondani! –kezdett bele Lenda, és Írisz egyszerre.
- Jól van, na! –felelte a fiú.
- Gyerekek, erre nincs időnk! Valamelyikkőtök itt marad velem, de Írisz tovább fog menni. De mielőtt elmentek, itt kell maradnotok egy kis időre. Annyit biztosra tudok, hogy az, aki Írisszel megy, az rendelkezik némi varázserővel. Most kiderül!
Mindannyian bementek a romos kis épületbe, és a banya egy szobába vezette őket. Teljesen máshogy nézett ki, mint a többi szoba. Egy kis asztal állt a szoba közepén, a falak mentén polcok, és mind tele különleges könyvekkel.
- Ez itt az én könyvtáram. –mosolygott Grimbusz.
- Ez óriási! –kiáltotta el magát Lenda, és elindult az egyik polc felé, amin egy nagyon poros könyv volt. A lány kinyitotta, és egy térkép volt benne. Egy nagyon öreg gyűrött térkép.
- Ez az, amit kerestem! Na felolvasom nektek, hogy mit ír a könyv, a térképpel kapcsolatban: „Ki ezeket a mondatoka halja, előre meg van írva sorsa. Hallgasd hát meg ezt az igét, mert halálod könnyen leléd.”
- Grimbusz anyó hogy tudja elolvasni, ezt a macskakaparást? –kérdezte Lea.
- Úgy, hogy ezeket a feljegyzéseket a dédnagyapám írta, és ő megtanított az ő írásának elolvasására. Ez egy titkosírás. Azért nem tudjátok elolvasni. Na akkor fojtatom:
„Elindulsz ettől a háztól,
4 éjszakán át nagyon fázol.
A sötét út vezet,
mely mindig gonoszsággal fizet.
Ketten mentek előre,
fény nincsen, menj előre.
Sötét éjjel vár rád a vár,
talán bejutsz, de más nem használ.
Ott találod meg, mit keresel,
tehát vigyázz jól, mert könnyen elesel."
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
