1. fejezet:

Chantal elkésett. "A fene vigye el! Pont az első
napon!" Ugyanis Chantal Franciaországból jött, a
diplomata apja miatt, aki itt lett nagykövet. Ez
egy elit suli volt, elég drága, de nem ők fizették.
Az ügyeletesek felírták. Megkereste az
osztályát. II. emelet 5. terem. Szerencsére a
tanár még nem volt benn. Amikor belépett,
minden szem rászegeződött. Volt is miért.
Chantalnak fekete hullámos derékig érő haja volt,
kicsit ferde szeme, mert a nagyanyja japán volt,
és fekete szeme. Alacsony volt, de törékeny,
karcsú testalkata miatt ezt nem bánta senki. Az
osztály túl sznob volt ahhoz, hogy pár kedves
szia!, hogy hívnak?, honnan jöttél?, de szép neved
van! mondat után sokat foglalkozzon vele.
Chantal mégegyszer körbenézett a teremben és
megpillantott egy lányt az utolső padban,
törökülésben, becsukott szemmel. A lány
meditált. Chantal már párszor próbálkozott
ezzel, de sose sikerült. Most elindult a lány padja
felé, mert a másik oldal szabad volt, nem ült ott
senki. A lányt mindenki elkerülte.
-Szia! Van itt szabad hely?
A lány nem reagált, ezért Chantal ott maradt a
pad mellett kételyek közt. Egyszer csak hallott
valamit a fejében. *Gyere, nyugodtan ülj le*
Idegen hang volt, de kedves. Chantal majdnem
hasraesett.
-Hé, te szóltál?
Valaki hátulról a fülébe súgta:
-Hagyd, szegény csaj bogaras!
De Chantal nem hagyta annyiban. Leült a lány mellé
-Hogy hívnak?-kérdezte.A hang megint megszólalt a fejében:
*Jasmine vagyok.* Szóval tényleg a lány beszél hozzá!
Chantal ránézett az órára, és láttam, hogy már
8:15 van. Nem lesz tanár?- Gondolta. *Nem, a
matektanár hétfőnként gyakran hiányzik. Gyere,
meditálj velem.* Chantal azt gondolta, hogy
álmodik. Nem lehet, hogy Jasmine olvas a
gondolataiba! *Gyere már! Nyugi, nem szállt meg
valami gonosz démon! Bár itt az osztályba van
elég!* Chantal utána nevetést hallott, és ez
megnyugtatta. Leült ő is ahogy a lány, és
becsukta a szemét. *Figyelj a légzésedre, semmi
másról ne vegyél tudomást!* Chantal úgy tett,
ahogy a lány mondta, vagy gondolta, vagy valami.
Már így ült pár perce, de nem nagyon ment.
Folyton olyanokra gondolt, hogy Most biztos
hülynek néz mindenki! vagy Miért csináljuk ezt?
vagy Most jól csinálom? *Ezeket a gondolatokat
hagyd, hogy felbukkanjanak, és el fognak tűnni.*
És tényleg! Chantal teljesen kikapcsolt és
elkezdte nem érezni a világot. *Gyere
beszélgessünnk! Honnan jöttél ide? Téged hogy
hívnak?* ~Chantal vagyok, és Franciaországból
jöttem, mert apukám diplomata. És te?~ *Az én
apukám nagyon gazdag.* A gondolta szomorú
volt. *Nem itt van a helyem. Nekem egy erdőben
kéne élnem, az állatok közt.* ~Néha én is érzem
úgy, hogy rossz helyen születtem, rossz időben.
Hol tanultál meg meditálni?~ *A másik sulimban.*

Labirintus 2. rész

-Chantal! Vacsora! A kedvenced van, kagylósaláta!
Chantal imádta a kagylósalátát. Rohant le és megette szinte mindet. Felment az új szobájába teli gyomorral. Minden tele volt dobozokkal. Gondolta, hogy folytatja a kipakolást, de előtte pihennie kell. Eszébe jutott a meditálás. Leült a földre törökülésben és becsukta a szemét. *Chantal! Chantal! Ott vagy?* Hallotta Jasmine-t. ~Szia! Igen itt vagyok!~ Válaszolt Chantal rögtön. *Na, figyelj! Ki tudsz jönni a parkba?* ~DE én nem tudom...~ *Tudom, tudom. Új vagy, nem tudod, hogy merre kell menni. Majd én segítek.* És Chantal hirtelen tudta, hogy hol van a park, és hogy hogyan kell oda menni. ~Köszi, ott találkozunk!~ gondolta.
Amikor a parkba ért, látta, hogy Jasmine már várja. Most állt egy fa mellett, és már messziről integetett neki.
-Szia! Na, sikerült eltalálni ide?
-Igen, köszi a segítséget.- mondta Chantal.
-Azért kértem, hogy gyere ide, hogy elmondjak neked egy nagyon fontos dolgot és egy titkot. Ja, és még egy kér(d)ésem is lenne.
-Najó, akkor kezdjük az elejéről. -mondta Chantal.
-Szóval én a Bűbájos képzőbe járok. Az a másik sulim. Garabonciásnak tanulok és 3.-os vagyok. Azt mondják, hogy nagyon tehetséges vagyok. És megbíztak egy feladattal. A Labirintus titkát kell megfejtenem. De egyedül nem tudom! Azt mondták, hogy válasszak magam mellé valakit, akivel együtt tudnék dolgozni.
Chantal már tudta, hogy mire megy ki a játék. Ajjaj, mibe keveredett...
-Szóval szeretném, hogy te segíts nekem. Majd esténként gondolatban oktatlak.

Jasmine már 2 hete oktatta Chantalt a garabonciások dolgairól, amikor megtörtént a baj. A suliban Jasmine franciát tanult, Chantal angolt. Jasmine aznap írt TZ-t franciából. Miután szünetben elváltak, becsöngetés után pár perccel Chantal meghallotta Jasmine-t. *Segíts.....Ne!* ~Ok, segítek, majd kérdezz!~ gondolta Chantal, neki anyanyelve volt a francia. És a magyar az apanyelve. De Jasmine nem kérdezett. "Lehet, hogy mégse nehéz!" nyugtatta magát Chantal. De Jasmine nem került elő óra végén. Megkérdezett másokat is, azt mondták, hogy Jasmine benn se volt az órán. ~Hol vagy Jasmine! Válaszolj!~ Chantal betegségre hivatkozva hazament. Gondolta, talán az álma segít. Otthon bedőlt az ágyba és rögtön mély álomba szenderült.
Azt álmodta, hogy egy réten ül. Egyszercsak észrevette, hogy egy fekete ló vágtázik felé. Rögtön tudta a nevét, Táltos. és értette, hogy mit "nyihog".
-Tudom, hogy hol van Jasmine! Ülj fel a hátamra, elég messze van, de gyors vagyok!

Labirintus 3. rész
Sokáig vágtáztak. Chantal elaludt Táltos hátán, olyan lágyan vágtázott, hogy le sem esett. Pedig elotte alig ült lovon. Amikor felébredt rögtön tudta, hogy a Világfa melyik részén van. A gyökérszintrol sok szörnyu dolgot mesélt Jasmine. Érezte, hogy Jasmine a közelben van. És szinte rögtön ezután bizonyságot szerzett errol. Megláttott egy kis lapot összecsavarva, és Jasmine szoke tincsével körültekerve. Kibontotta. Ez állt a lapon:
Keresd a Mauzóleumot, kövesd a piramist.
-Mi lehet ez?- kérdezte félig önmagától, félig Táltostól Chantal.
-Én lehet, hogy tudom...- mondta a ló.

Ekkor megszólalt reggel a vekker.
-Bonjour Chantal, ideje felkelni! -hallotta anyja hangját Chantal.
-Ui mama, mindjárt megyek. Reggel kivételesen hadd menjek gyalog a suliba!
-Ó persze, ha ezt szeretnéd! És most, májusban úgyis jó a levego!
Chantal elindult a suliba. Sokat gondolkodott a labirintuson és a piramison. Piramis? De Magyarországban? Labirintus? Nane!!!... Egész nap ezen gondolkodott, ezért elszúrta a kémia röpdogát. De a suliban meglelte a megoldást. Anna, az egyik osztálytársa odajött hozzá a szünetben.
-Chantal, nem lenne kedved eljönni ma este szórakozni egy kicsit?
-De, hova mentek?
-A Mauzba.
-Hova???
-Egy jó diszkó: Mauzóleum!

Labirintus 4. rész

-Mama, elmehetek ma este szórakozni???- kérdezte a suli után Chantal.
-15 éves korodban jön rád ez a diszkozás? Én 14 voltam... De persze,
mehetsz!- válaszolta az anyja.
-Köszi, hazajövök 1-re!
-Ok, hova mentek?
-Áá, csak a Mauzóleumba!
-Jó.
Chantal elindult. Nem volt kiöltözve, nem tudta, hogy ez milyen hely.
Kövesd a piramist.... Vajon milyen piramisról lehet szó?
Amikor megérkezett a többi lány már ott volt. Bementek a diszkóba.
pont az, amire Chantal számított... Hangos zene, táncnak nevezett
vonaglás, villódzó fények...
Már 1 órája ott voltak, pár lánnyal ült egy asztalnál, minden fiút
visszautasított, aki felkérte vonaglani. Unatkozott.
-Najó, keresek valami kaját. -mondta, hogy egy kicsit egyedül lehessen.
Próbált átfurakodni az embereken. Nem nagyon sikerült. Az
emberáradat sodorta magával.
-Hello. 1 nagy hawaii pizzát és 3dl baracklevet kérek.
-Mindjárt adom, 620Ft lesz.
A bárpultos no megfordult, hogy Chantalnak baracklevet töltsön. És
akkor Chantal észrevette. A lány nyakbakötos miniruhát viselt, aminek
ki volt vágva a háta. És a hátára volt tetoválva egy piramis. Kövesd a
piramist.....

Labirintus 5. rész

-Jaj, bocsi, elfogyott az ananász a pizzára, lemegyek a raktárba,
mindjárt hozok fel. Chantal tudta, hogy itt az ido. Mikor a lány eltunt a
pinvelejáratnál, utánalopózzott, és elbújt egy láda mögé. A pultos lány
felment. Az ajtó nagy robajjal becsukódott mögötte.
-Innen nem lesz kiút, amíg újra el nem fogy az ananász...-gondolta
Chantal.
Furcsa, zöldes fényt látott az egyik láda mögött.
-Mi lehet az?- gondolta a lány.- Kéne valami segítség...
Benézett a láda mögé, és egy zöldes fényben úszó nagy, ronda kígyót
látott.
-Assszem eltévedttél kissszlány!- mondta a kígyó, és eltátotta a száját,
hogy méregtol csöpögo fogát belevájja a lányba.
-Neeee!!!!!- sikította Chantal, de már érezte a borén a fogakat.
-Mit képzelsz, de zöld szörnyeteg! Ne bántsd azt a szegény kislányt,
mert fehér nyuszivá változtatlak!!!- kiáltotta egy vékony kis hang
Chantal háta mögül. A kígyó rögtön visszahúzódott.
-Köszönöm.- Chantal csak ennyit tudott mondani, és elájult.
A kis tündér, mert az volt a kis kék lányka fejét csóválva elovarázsolt
egy betegszállító ágyat, és elvitte az ájult Chantalt a lombszintre,
Illangó királynohöz.
-Chantal, Chantal, ébredj!- mondta egy ismeros hang.
-Mi, mi, mi van? Hol vagyok?- Chantal homályosan látott, nem ébredt
még fel teljesen. Aztán kitisztult a kép, és felismerte a fölé hajoló arcot.
-Jasmine!!! Hát te? Hogy kerülsz ide?- kérdezte boldogan a lány.
-Itt vagyunk a lombszinten, a tündéreknél, Illangó királyno palotájában.
Valami gonosz lény, talán rontó manó, elhurcolt a gyökérszintre, de
szerencsére nem volt olyan okos, így a bubájostoromat nem vette el.
Kiszabadítottam Leilanat, Illangó egyik udvarhölgyét, és o hozott el ide.
-Ki az az Illangó és Leilana?
-Illangó a tündérek királynoje, Leilana pedig az a kis tündér, aki
idehozott.
-Ki a kicsi kiasanyám?- háborodott fel a kis tündér.
-Na, szóval segítesz nekem a Labirintus titkát felderíteni?-kérdezte
Jasmine.
-Ööö, persze.- válaszolta Chantal.
-Ja, és itt a bubájostorod.
-Köszi, honnan van?- kérdezte a gyönyöru fegyvert forgatva Chantal.
-Illangó adta. Vigyázz rá, nagyon értékes, tündérek tincsei vannak
rajta borszíjak helyett összefonva. 6 ágú, a tündérek szerencseszáma.
És a nyele ezüst hársfa nyél.- kezdett el magyarázni Jasmine.
Nemhiába volt annak a fának ez a neve. Gyönyöru, ezüst színe volt,
mintha mindig sütne rá a hold.
-Egyébként a Labirintussal kapcsolatban megtudam egy fontos dolgot.-
mondta izgatottan Jasmine.

Labirintus 6. rész

-Na, szóval amikor elrabolt az a rontó manó, véletlenül kihallgattam egy
hologram beszélgetést. Valószínüleg a fonökével beszélgetett. Valami
Anonymus volt a neve. A labirintusról volt szó. Valami olyasi volt, hogy
nem szabad, hogy a révülk eljussanak a közepébe, mert ott olyat
találnak, amit nem szabad látniuk.
-Szuper... Újabb kaland... Egyébként ki volt az a pultos lány?
-Áá, valószínüleg Anonymus egyik megfigyeloje... Mindegy. O kérte a
rontó manót, hogy raboljon el. De szerintem ez csak arra volt jó, hogy
halljuk Anonymus nevét.
(késobb)
*Chantal! Chantal!! Szörnyu dolog történt!!!! Sietnünk kell. Még ma
útnak indulunk a Labirintust felkutatni!!!!*
~Nyugi Jasmine! Inkább mondd el, hogy mi történt!~
*A táltosok! A Világfa! Elszürkül! Az álomlényeknek nincs életkedvük,
szomorúak, a sámánoknak nincs kedve varázsolni és minden
SZÜRKÜL!!!! A Világa csúcsa kezdett el, a Gyémántjurta már szürke!
Még a törzsszintet nem érte el, de sietnünk kell!*
~Rendben, akkor összepakolok! Mi kell?~
*Hát... Nem tudom.... Bubájostor, meg valami pénz, de más nem
nagyon...*

Labirintus 7. rész

1 óra múlva már a Gyémánt jurta elott állltak. Wataturu kijött eléjük.
-Sziasztok! A Labirintust keresitek? Most hagyjatok... Nincs kedvem
beszélni errol...-mondta a fotáltos kedvetlenül.
-Menjünk Illangóhoz, o biztos tud valami útbaigazítást adni!- mondta
Jasmine
-Jó, menjünk. Szörnyu ez a sok szürke!- adta meg magát Chantal.
Felpattantak totemállataikra, Jasmine egy sasra, Chantal pedig
Táltosra.
-Na, irány Illangó tündérkirályno!
(késobb)
-Jó napot felséges Illnagó királyno! Utbaigazítást szeretnénk kérni!-
mondta Jasmine mélyen meghajolva.
-Jaj Jasmine, hagyd ezt a formáskodást!- nevetett a gyönyöru királyno.-
Mi lenne a probléma?
-Szeretnénk a Labirintust megtalálni!- tért a tárgyra Chantal.
-A Labirintust.... Kivételesen tudom, hogy hol van! A gyökérszinten.
Tulajdonképpen a gyökerek alkotják a Labirintust!
-Mi? Najó, induljunk! Köszönjük az útbaigazítást -búcsúzkodott
Jasmine - felség! -eresztett meg még egy vigyort a lány.
(késobb)
-Najó Táltos, megyünk a gyökérszintre!- adta ki az úticélt Chantal. -A
Labirintusba.
A két lány már repült órák óta. Mind2en nagyon álmosak voltak.
-Kéne találni valami pihenohelyet. -ajánlotta Chantal két ásítás közt.
-Nézd, ott van valami fény! -mutatott jobbra Jasmine. -Ha fogadó,
akkor menjünk be!
-Rendben!
Mikor közelebb értek meglátták a feliratot: Mágikus tekercs fogadó.

Labirintus 8. rész

A fogadó takaros volt. Szép hely volt, barátságos. Egy gyönyöru hölgy, Lady Gwendolin Moon volt a fogadós.
-Miben segíthetek?
-Szeretnénk egy 2 ágyas szobát kivenni. -válaszolta Jasmine.
-Rendben, az 5-ös szoba lesz az.- válaszolta Gwendolin.
-Köszönjük!
Miután a két lány felment a szobájába, nem beszélgettek sokat, csak ennyit mondtak egymásnak:
-Jó éjszakát!
És bedoltek az ágyba. Másnap délig aludtak.
-Jó reggelt! Már dél van! Na, menjünk kifizetni a szobát!

Labirintus 9. fejezet

-Jó reggelt, a szobát szeretnénk kifizetni.- mondta Lady Gwendolin
Moonnak reggeli után Jasmine. -Ja, meg a reggelit. Ja, és egy kis
útmutatást is szeretnénk kérni.
-Jó, persze.
Megkérdezék Gwendolintól, hogy nem tudja-e, hogy merre van a
Labirintus. Gwendolin szerencsére jól tájékozódott volt, így megmondta
nekik.
-De elkísérhetlek titeket a Labirintus bejáratáig.- mondta végül
Gwendolin.
-Rendben, azt megköszönnénk.- válaszolta boldogan Jasmine.
(késobb)
-Nah, itt vagyunk. Én már nem mehetek tovább. Visszamegyek a
fogadóba. Visszafelé mindenképpen térjetek be!!!- mondta Gwendolin,
felpattant a totemállata, egy búbosbanka hátára és elrepült.
-Rendben, szia!!!!- kiáltotta utána a két lány.
És szembenéztek életük legnagyobb kalandjával. Ott magasodott
elottük. Egy hatalmas kétszárnyú fakapu. Ráírva aranyszínu betukkel:
Labirintus.
-Najó! Menjünk be.- ajánlott egy értrelmes ötletet Chantal.
-Jó, menjünk. De hogy? Csak nyissunk be? Vagy kopogjunk?
-Nem tudom. Várj, tarts bakot.- kérte Chantal.
Jasmine összefonta kezeit. Chantal felállt rá, csak így érte el a nagy
kilincset. Lenyomta és benyitott. Nem erre számítottak.

Labirintus 10. rész

Egy egészen kicsi helység volt a nagy ajtó mögött. Egy pici, alacsony
kis helység, de belole nyílt 3 ajtó. Az ajtók olyanok voltak, mint a kinti
nagy, csak normális ajtó méretuek. És mindháromra volt írva valami,
ugyanolyan cirkalmas arany betukkel. A legbaloldalibb ajtón ez állt: A
hó világa. A középson: A tenger világa. És a jobboldalin pedig: A
dzsungel világa.
-Na, melyikbe menjünk?- kérdezte Jasmine.
-Hááát....... Nem tudom. Legyen mondjuk a tenger. De mi lehet
mögötte?- válaszolta Chantal.
-Nem tudom, de legyen.
-Ezzel lenyomták a kilincset és bementek. Egyszercsak azt vették
észre, hogy tengerbe vannak és nem kapnak levegot. Elég sötét volt,
de a körülöttük úszkáló halak körvonalát ki tudták venni. Amikor
felnéztek nem láttak világosságot. Chantal érezte, hogy fogy a
levegoje. Ezt próbálta jelezni Jasminenak, aki szerencsére vette a jelet
és elohúzta bubájostorát.
-Légbuborék! -próbálta mondani. Szerencsére sikerült, úgyhogy
körülöttük egy nagy buborék lett és kaptak benne levegot. Épp idoben.
Elindultak. Nem tudták, hogy merre, csak hajtották a buborékot. Már
hajtották vagy egy órája.
-Hú, hát nem így képzeltem a Labirintust.- mondta Chantal.
-Én se. -válaszolta Jasmine. -de nézd, ott mintha valami fény lenne a
vízben!
-Igen, ússzunk közelebb! -örült Chantal. -De állj!!! Ne! Az egy
boszorkányhal!! Kilyukasztja a buborékot!
De már késo volt, a hal észrevette oket és elkezdett feléjük úszni.
Kitátotta száját és megcsillantak az éles fogai. És a buborék egy halk
oukkanás kíséretében kipukkadt. Chantal és Jasmine holtan zuhantak
a tenger felé, hogy a nagy hal vacsorái legyenek.
The end





(Haha, csak vicc volt, nem haltak meg. Bocs, ezt muszáj volt
beleraknom!)
Szóval kipukkadt a buborék. A hal odakapott Jasmine felé és
felhorzsolta a lány kezét. A piros vér ott úszott fel a felszín felé. A
közelben úszkáló cápák megérezték a vér szagát és elindultak a két
lány és a hal felé....

Labirintus 11. rész

*Na, figyelj, most nagy varázslat szemtanúja lehetsz!* gondolta
Jasmine Chantalnak. ~Csak SIESS!!!!!!!!!~ Jasmine elokapta a
bubájostorát és elmondta nagy nehezen a varézsigét, amivel
láthatatlanná váltak. *Gyere, siess, ússz le, aztán elore!* ~Megyek
máris parancsnok...~ Éppen átértek a hal farka alatt, amikor valami
fényes rés elnyelte oket.
Egy ugyanolyan szobában álltak, mint az elobb. Itt is három ajtó volt,
de mások voltak a feliratok. Baloldalin: Háború. Középson: Tömeg.
Jobboldalin: Fantasy.
-Fantasy. -mondta egyszerre a két lány.
Beléptek az ajtón. És egyszerre olyan világ tárult a szemük elé, mint a
mesében. De rögtön jött a baj. Egyszerre 5 nyílvesszo repült feléjük. Az
egyik beleállt Chantal karjába. 5 bandita ugrott eléjük.
-Ide minden pénzeteket! -kiáltotta a fonök (onnan tudták, hogy o a
fonök, hogy volt egy kis kártya az ingére tuzve, amire rá volt írva, hogy
fonök).
-De, nálnk nincsen semmi....-próbált védekezni Jasmine. De erre nem
volt szükség. Egy gyönyöru elf lánt ugrott a két rémült bubájos elé,
karddal a kezében.
-Nyomás innen, vagy velem gyulik meg a bajotok!
A banditák szerencsére rögtön eliszkoltak.
-Na, ezekrol ennyit. De mi van a barátnoddel?- kérdezte aggódva
Jasminet.

Labirintus 12.

-Ajjaj, itt nagy a baj. -mondta az elf lány.-Ha nem szerzünk gyorsan
mallorn levelet, akkor bele is halhat. A skarlátbanditák méreggel kenik
be a nyílvesszoik hegyét. Ja, egyébként Marionauque a nevem.
Keresnünk kell mallorn levelet. A vére elvezethet egyhez.
Chantal karja nagyon vérzett. Lefektették egy fa alá. Kis vérpatak
csordogált befelé az erdobe. Najó, elég nagy patak volt. Chantal
elkezdett fehéredni, és még mindig nem kel fel. Jasmine egyszercsak
egy gondolatot érzett a fejében. ~Kövesd a vért...~
-Gyerünk, be az erdobe! Kövesd a vért!- kiáltotta Jasmine.
Befutottak az erdobe. Követték az egyre vékonyodó vércsíkot.
-Itt van, ez az!- mondta Marionauque.- gyorsan vigyük. Bár már lehet,
hogy késo.... Siessünk!
Mire visszaértek Chantalhoz, már alig élt.
Labirintus 13. rész

-Már nem fog belehalni, de azért nem árt vigyázni. Gyertek el hozzám
pár napra! Szivesen látok bárkit! -mondta Marionauque (jó nevet
találtam ki már megint...).
Ezzel elindultak. Az elf lánynak volt egy takaros kis házacskája, bár
kivülről kicsit kicsinek látszott. De amikor beléptek, hatalmas és
gyönyörű látvány tárult a szemük elé. Chantalt lefektették egy ágyra,
és ők is leültek.
-Kérlek mesélt el a történeted! -kérte Jasmine.
-Rendben! Egyébként szólits csak Marionnak. Szóval, n vagyok itt az
egyetlen elf. Rajtam kivül csak banditák vannak, meg sárkányok, meg
egyéb lények. De nekem még van egy unikornisom is. Most nincs itt, az
erdőben sétálgat, de csak füttyentenem kell, és máris jön. -msélt
Marion.- Egyszer régen sok más elf is élt itt. Egy nap elmentem
vadászni. Eltévedtem az erdőben és csak 2 nap után találtam haza.
Akkor találtam Mesét, az egyszarvút. Egy fa rádőlt, de én segitettem
neki. Ő vitt haza végül. De addigra a falu teljesen kihalt. Valószinüleg
egy nagy csapat Skarlátbandita támadt rájuk, régi ellenségeink.
Mindenesetre a falu le volt rombolva, és mindenki elmenekült egy másik
világba. Azóta egyedül élek. Elf vagyok, halhatatlan. Nem is öregszem.
Néha élvezem a magányt, de néha szeretnék egy társat.

A két lány ott maradt 2 hétig, amig Chantal karja teljesen meg nem
gyógyult.
-Elkisérlek titeket az erdő határáig, de onnan egyedül kell mennetek,
nem mehetek tovább. Menjünk!
Amig mentek az erdőbe, sok dologról beszélgettek. Többek közt
megtudták, hogy a következő világ egy sivatag lesz, szóval elraktak
nagyon sok vizet. Egyszercsak kiáltást hallottak. Gyorsan a hang után
eredtek, és nemsoká láttak egy elf fiút, aki egy csapat orkkal
verekedett. Több sebből vérzett, látszott, hogy már nem birja sokáig.
Marion közéjük ugrott, és a kardjával lekaszabolta a meglepett
orkokat. Már csak 5öt kellett elintéznie, a többi 8 már ott heevrt
körülötte.


Labirintus 14. rész

Chantal varászolt egy beteghordozó ágyat és elvitték Marion
kunyhójába.
-Jaaaajj, a lábam.... Valamelyik förtelem eltalálta... -morogta az elf fiú.
A fiú lába csúnyán megroncsolódott, az ork balták bizony nagy sebet
tudnak okozni. Marion bekötötte a fiú lábát, és felfektette egy ágyra.
-Szóval ki vagy? Hogy kerülsz ide? Tudtommal nincsenek más elfek
rajtam kivül ebben az erdőben.
-Lothus a nevem. Nem innen jöttem, nem tudom hogy hogyan, de
átkerültem ide és rögtön rám támadt az a csapat ork. az utolsó
emlékem a másik világból egy kút. Talán beleestem, mert arra is
emlékszem, hogy valaki meglökött. Na, mindegy. Majd holnap
hazamegyek.
-Rossz hirem van. Innen nincs kiút, itt kell maradnod. Én egyszer itt
ragadtam......
És Marion elmesélte a történetét Lothusnak.
A két elf nagyon jól megértette egymást és a két lány látta, hogy ebből
szerelem lesz.
-Akkor mi mennénk is. Meg kell találnunk a Labirintus közepét. Már igy
is nagyon sok időt vesztettünk. -mondta Jasmine.
Marion elkisérte őket, Lothus otthon aludt, a lába miatt lépni sem
tudott.

Labirintus 15.

Már vagy egy fél órja mentek, amikor Chantal kis fényt pillantott meg
két fa közt.
~Csak a nap...~*gondolta, és nem is figyelt tovább, hanem menetelt
rendületlenül. Ám ekkor rájött, hogy a nap nem süthet arra, mert a
hátuk mögött van. Túl hirtelen torpant meg, így a mögötte haladó
Jasmine pont belement.*
-Bocs.*mondta és már indult volna tovább, amikor meglátta Chantal
boldog mosolyát. A lány kinyújtotta a kezét és a fényre mutatott.
-Nézd! Ott a kijárat.
*Egymásra mosolyogtak és Marionnal a nyomukban odafutottak. A
búcsúzkodás nem volt könnyű. Marion és Jasmine is könnyezett,
nagyon jóba lettek. Chantalnak valamennyire sikerült visszatartania a
könnyeket, de nem volt valami vidám ő sem. Bár tudta, hogy Marion
nagyon boldog lesz Lothus mellett, azért fájt, hogy ilyen gyorsan el kell
hagyniuk új barátnőjüket. Jasmine még utoljára megölelte az elf lányt.*
-Még találkozunk! Megígérem!*kiáltotta vissza Chantal, majd Jasmine
után belevetette magát a fénybe.*

*Mikor Chantal szeme hozzászokott a félhomályhoz, és körülnézett,
rögtön észrevette, hogy nem ugyanott vannak, ahová eddig mindig
érkeztek. Mintha egy réges-régen elhagyatott kastély pókhálós
folyósójára értek volna.*
-Vajon most hová kerültünk?*suttogta Chantal.*
-Fogalmam sincs.... De ez a hely nagyon rémisztő. Induljunk arra!
*mutatott Jasmine a folyosó további részére, ahol mintha egy lépcső
legalsó fokát látták volna.*
*Chantal csak bólintott és indult Jasmine után. A lépteik koppanása
visszhangot vert a rideg falakon és úyg tűnt, mintha egy sereg ork
masírozott volna végig.*
-Ez így nem lesz jó. Észre fognak venni...*suttogta Chantal.*Ha
egyáltalán van itt valaki... Vagy valami...
-Akkor vegyük le a cipőnket.*javasolta Jasmine és leült a legalsó
lépcsőfokra, amihez időközben odaértek. Összekötötte őket a
fűzőjüknél fogva a nyakába akasztotta. Megvárta míg Chantal követi a
példáját. Miután ezzel is megvoltak elindultak felfelé a lépcsőn.*
*Chantal úgy érezte, hogy ennél félelmetesebb lépcsőn még életében
nem járt. Mintha minden foknál amit megtettek, egyre szűkebb lett
volna, minden lépésnél mintha még hosszabb lett volna. Vagyis nem
csak így tűnt. Mikor elvileg már a lépcső felénél jártak volna, de nem
jártak, mert a föld és köztük csak két fok volt, már olyan szűk volt a
falak közti rés, hogy nem tudtak továbbmenni. Jasmine elkeseredve ült
le a lépcsőre legaljára.*
-Ezt nem lehet megcsinálni! Lehetetlen.*majd mintha láthatatlan erő
vezérelte volna mégiscsak felpattant és elkezdett rohanni fel. Ám a
lépcső kifogott rajta: A felénél megintcsak beszorult.*
-Most mit csináljunk? Örökre itt maradunk?*kezdett kétségbeesni a
lány.*
-Pszt! Maradj egy kicsit csöndbe! Hadd gondolkodjam!*szólt Chantal és
fel-alá járkált, közben motyogott. Csak pár szót lehetett kivenni belőle.*
-Olvastam ilyet... Mi is volt a címe..... MEgvan! Alice Tükörországban.
Lehet, hogy ez is egy Tükörkastély? Lehet... És akkor... Hát,
mindenesetre egy próbát megér.....
*Chantal fellépett az első lépcsőfokra, majd vissza. De már nem a
földre lépett, hanem a másodikra. Lépdelt hátrafelé és haladt felfelé. És
a falak egyre szélesebbek lettek. Chantal megállapította, hogy már
egyáltalán nem ellenszenvesek, inkább barátságosak. Jasmine csak állt
lent tátott szájjal. Chantal nem bírta ki és elnevette magát.*
-Mire vársz? Gyere, kövesd a példám!
*Jasmine végre kizökkent a kábulatából és elindult ő is hátrafelé. Egy
perc múlva már mindketten a lépcső tetején álltak, ami újra egy
közönséges lépcsőnek nézett ki.*
-A lépcső próbáját legyőztük. Vajon most mi következik?*kérdezte
Chantal és egy pillanatig félelmet lehetett érezni a hangjában.*